Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A félelem lelki aspektusai

2013.05.06

A félelem számos ember életével szorosan összekapcsolódik. A „félelem” (Angst) szó a latin „angustus” származéka, mely valaminek a „szűk” voltát jelenti. Ha a dolgokat túlságosan szűklátókörűen, korlátolt tudatunkon keresztül szemléljük, félelem keletkezik bennünk. Ilyenkor nehezünkre esik. hogy bizonyos benyomásokat és élményeket feldolgozzunk, gondolatilag megfelelően elhelyezzünk. Amennyiben olyan helyzetbe kerülünk, mely létünknek e meghatározott tartományát érinti, a félelem mintegy „életre kel” bennünk.

A félelemnek sokféle arca van. Félünk a nehézségektől, katasztrófáktól, balesetektől, a gazdasági összeomlástól vagy veszteségtől; aggódunk, hogy egy szeretett barátunkat, netán tulajdon életünket elveszítjük. Sokak számára a félelem állandó kísérőtárs. olyannyira, hogy félelem nélkül szinte el se tudják képzelni az életet.

A félelem leggyakrabban megnevezett okai a következők: kudarc, értelmetlenség, elutasítás, háború és magány. Ám mindezek csupán kiváltó okoknak tekintendők. Az igazi ok mindig a személyiségben rejlik, a gondolkodás korlátozottságában, a lét ősokához való visszacsatolás hiányában. Amint e téren kitágítjuk tudatunkat, a félelem megszűnik. Első lépésben fel kell ismernünk: „Van félelmem, de nem én vagyok a félelem.”

A félelem hatalmas erő. Segítségével az illető pontosan azt idézi elő. amitől fél. A padlóra fektetett deszkán átsétálni könnyű dolog. Ám ha ugyanezen a deszkán a magasban kell keresztülsétálni, azt az teszi nehézzé, hogy az ember fél a leeséstől. S éppen ez a félelem okozza, hogy valószínűleg le is fog esni – ezt a jelenséget hívják önbeteljesítő jóslatnak.

 

A félelem előnyei:

1. Lehetővé teszi és megkönnyíti a gyors reakciót, ahol erre szükség van.

2. Meggátolja vagy csökkenti a test sérülésének lehetőségét, amennyiben rábírja az embert, hogy a feltételezett vagy elképzelt veszélyhelyzettől távol tartsa magát. A félelem tehát a gyengeség ellentéte.

De a félelemnek hátrányai is vannak:

1. Kifejezetten kellemetlen érzés.

2. Következményei nem csupán a testre nézve károsak:

– A szellemi képességek akadályoztatva vannak.

– Az emésztés nem kielégítő.

– A szívműködés megterhelődik.

– A félelem magas vérzsír- és vércukorszintet idézhet elő.

– A vérerek károsodnak.

– Nem érzünk többé örömet.

3. A félelem rossz tanácsadó, különösen ha az egyedüli tanácsadó. A félelem miatt képtelenek vagyunk felismerni az élet értelmét.

Bizonyos embereknél – például ejtőernyősök, vadászok, akrobaták, színészek – céltudatosan kifejlesztett ellenreakció lép fel. Gondolatban mindnyájan újra meg újra félelmetes helyzetbe juttatják magukat, mindent oly élénken képzelve el, míg a félelem fel nem ébred bennük. Akkor szembeszállnak vele, mintegy átverekedik magukat rajta. S amikor valóban veszélyes vagy félelmetes helyzetbe kerülnek, ez nem éri őket felkészületlenül, sőt gyorsan és helyesen cselekednek. Nagyon fontos, hogy a félelmet keltő szituációról alkotott elképzelésünkhöz mindig pozitív végkifejletet társítsunk, azaz lélekben „megéljük”, hogy a végén minden jóra fordul.

A félelem sajátos típusát alkotják a fóbiák (a görög „phobos”, azaz rémület szóból). Ebben az esetben kényszerképzetként fellépő félelemérzéssel van dolgunk, mely az illetőt meghatározott védekezési mechanizmusra készteti. A fóbia egy bizonyos elképzelt veszélytől való, objektíve alaptalan félelem, mint például a nyílt tériszony – a tágas termektől, kiterjedt területektől való félelem; klausztrofóbia – a zárt helyiségektől (lift, repülőgép, illemhely stb.) való iszonyodás; baktériumfóbia – félelem az érintkezés általi fertőződéstől; állatfóbia – egerektől és egyéb állatoktól való pánikszerű félelem; félelemiszony – félelem a kényszerképzetektől.

E fóbiák az esetek többségében feldolgozatlan élményképekre vezethetők vissza. A fóbia típusa az élmény jellegére utal. Igazi segítséget itt csak a félelmet kiváltó szituáció újraátélése és feldolgozása jelenthet. Ez történhet az okok elemzése révén is.

Talán a legszélesebb körben elterjedt félelem típus a halálfélelem. Aki fél a haláltól, az voltaképpen az élettől fél. Aki életét képes teljesen és maradéktalanul vállalni és igenelni, nem fél a haláltól, mely valójában „az élet megkoronázása”, az egyéni lét dicsőséges befejezése. A halálfélelem a beteljesületlen élet következménye. Az élet nem más, mint a végtelen, az abszolút, a mindenek mögött álló „egyetlen erő” szüntelen keresése.

Semmi okunk tehát félni a haláltól. Inkább az élettel kellene törődnünk, hogy valóban elevenek legyünk mindaddig, míg élünk. A félelem bármely megnyilvánulása súlyos akadályt gördít fejlődésünk elé, mivel meggátol minket abban, hogy azzá legyünk, amivé valóban lehetnénk.

Lássuk be, hogy csak az történhet meg velünk, amit saját magunk idéztünk elő. Ez elől elmenekülni szinte lehetetlen, viszont bármikor változtathatunk rajta.

Ha az ember megfutamodik, a félelem legközelebb még erősebb formában jelentkezik. De ha legyőzi a félelmét, az a következő alkalommal gyengébben lép fel. Aki kész szembenézni a félelmével, egyben el is oszlatja azt.

 

Foglaljuk össze

Félelem: beszűkült tudat, megoldatlan életfeladatok, fejletlen „öntudat”

A félelem jelzi

– hogy gátlás van bennem, öntudatom beszűkült egy feldolgozatlan élmény, megoldatlan probléma miatt, vagy egy merev forma révén, melyet elképzelésem szerint be kell töltenem.

– hogy tudatomban még létezik „vakfolt”.

– hogy csekély a „magabiztosságom”, az „önbizalmam. A félelemtől az öntudatom csak még jobban beszűkül.

– a lélek segélykiáltását, mert beszűkülök, bezárulok valami, számomra kellemetlen dolog előtt, amire pedig szükségem van.

– hogy voltaképpen nyitott szeretnék lenni, igent akarok mondani az életre. A félelem teljesen normális érzés, akár az éhség vagy a hideg – nem kellemes, de felszólít a szükséges lépés megtételére, hogy a félelem elmúlhasson.

– a nekem szóló felhívást, hogy a félelmet szabályos információként, teljesen normális érzésként és egyben felszólításként fogadjam és értelmezzem. Ha képes vagyok elfogadni, ezzel megakadályozom, hogy elhatalmasodjon rajtam. Amennyiben szembenézek vele, saját árnyoldalammal szembesülök, olyasmivel, amit elutasítok, amit nem akarok tudomásul venni. Vagyis mintegy megkérdezem magamtól: „Mit nem akarok meglátni? Mit utasítok el?” A félelem tükör. Pontosan attól félek, amit önmagamban nem akarok szabadon engedni, pedig ezt kellene tennem, hiszen segítségemre lesz abban, hogy egyre inkább „önmagam” legyek, „önmagammá” váljak.

– hogy olyasmitől félek, amit másokkal nem tennék meg. A félelem tünet, mely felszólít, hogy foglalkozzam ezzel az energiával, olyan energiával, mely létem valóságához fog elvezetni. Félelmem azért ölti fel annak a formáját, amitől félek, hogy kénytelen legyek foglalkozni vele. A félelem újra meg újra odaállít a megoldatlan helyzet elé, míg meg nem teszem a helyes lépést. Megmutatja, hol szűkült be a tudatom, mely téren kényszerítem rá magam, hogy olyan legyek, amilyen nem vagyok.

– a fóbia típusa pontosan utal arra a területre, amivel foglalkoznom kell. Ha zárt helyiségektől félek, viszonyulásom magában foglalja a felhívást, hogy szüntessem meg belső világom szűkösségét, váljak nyitottá. Nyílt tériszonyomban az a felszólítás rejtőzik, hogy engedjem be tudatomba a tágasságot, váljak belsőleg nyitottá. Félelmem csupán addig létezik, míg meg nem valósítottam belső tágasságomat. A félelem az életben mindig csupán a „rámutató”, s nem a „rámutatott” dolog szerepét tölti be.

Amit tenni kell

A félelem mélyén mindig egy adott ok húzódik, melyet fel kell ismerni és meg kell szüntetni. Ha az okot megszüntetjük, a félelem magától elmúlik, minthogy többé nincs rá szükség. Minden félelem szorosan összefügg egyfajta aggodalommal, hogy valami kellemeset elveszíthetünk. Rákényszerít, hogy elviseljük a kellemetlent, mert az is az élethez tartozik. Felszólít, hogy fogadjuk el az élet egészét, semmit se rekesszünk ki, inkább ismerjük fel, hogy alapjában véve minden jó, mert végeredményben minden dolog személyiségünk fejlődését hivatott elősegíteni. Nincs hát mire vágynunk, mit visszautasítanunk.

A félelemben ugyanakkor benne rejlik a felhívás, hogy semmi elől ne térjünk ki, engedjük közel magunkhoz az életet a maga teljességében, a kellemetlenségben is ismerjük fel a pozitív elemet, s ne csupán kellemes, hanem megfelelő élményekre vágyjunk. A félelem ugyanakkor fel is szólít, hogy egyre inkább „önmagam” legyek.

A félelem állapotában az emberre a tudatosság magas foka és rendkívüli érzékenység jellemző. Felfokozott tudatosságának nem arra kellene irányulnia, amitől fél, hanem arra kellene fordítania, hogy minél közelebb kerüljön „valódi énjéhez”. Ez megkívánja, hogy éberek legyünk, valóban „itt és most” éljünk. Ily módon tudati világunk kitágul, szűkössége – azaz félelmünk oka – megszűnik. Aki a haláltól fél, voltaképp nem él. Az élet lényege abban áll, hogy minden egyes pillanatban meghalunk és újjászületünk, azaz fokozatosan önmagunkká válunk. A halálfélelem tulajdonképpen az attól való félelem, hogy esetleg meghalunk, mielőtt még élhettünk volna.

Szükségtelen hadakoznunk a félelem ellen, nem kell legyőznünk, hiszen csupán jelzés, mely a megfelelő lépés megtételét követően rögtön megszűnik.

A klasszikus félelem-terápia magára a félelemre összpontosít, annak feloldására javasol lépéseket. Íme, a félelem csökkentését célzó négy legfontosabb lépés:

 

1. lépés

Elképzelem, hogy valaki más kerül félelmetes helyzetbe. Ezt lelkinyugalommal megtehetem, hiszen csupán képzeletem játéka, nem a valóság. Ráadásul nem engem érint, hanem valaki mást. Hagyom, hogy e képzeletbeli helyzetben ez a valaki újra meg újra átélje félelmemet, mindaddig, míg az illető félelme már meg se érint.

 

2. lépés

Elképzelem, hogy újból és újból átélek egy ilyen helyzetet, s ezt nyugodtan tehetem, minthogy nem a valóságban, hanem a képzeletemben történik. Fantáziámban ismételten átélem a kellemetlen szituációkat és félelmemet, egészen addig, míg többé már nem érzékelek félelmet. Csakis ekkor állok készen a harmadik lépés megtételére.

 

3. lépés

Közelebb merészkedem a bennem félelmet keltő helyzethez. Ha például irtózom a liftezéstől, bemegyek egy áruházba, megállok a lift közelében és figyelem, hogyan utaznak vele mások. Ily módon napról napra közelebb kerülök félelmemhez, ám ez fokozatosan történik, így egyetlen pillanatra se fog el valódi félelem. Egyszer csak üresen találom a liftet, egy pillanatra bemegyek (természetesen nem a liftezés szándékával). Mielőtt még felébredhetne bennem a félelem, már ki is léptem onnan. Bizonyos idő elteltével rászánom magam, hogy egy pillanatra becsukjam a lift ajtaját, de nyomban ezután ki is nyitom és kilépek rajta, mielőtt még félni kezdenék. Ha egy napon mindez már nem jelent nehézséget, elérkeztem az utolsó lépéshez.

 

4. lépés

Egy emeletet megyek a lifttel és kiszállok, mielőtt még félelem ébredne bennem. A megszokás fokozódásával egyre magasabbra, egyre hosszabb ideig utazom liften, sőt egymás után többször föl és le. Félelmemet sikerült legyőznöm, jobban mondva: eloszlatnom.

Ám a félelemben rejlő felhívás nem arra vonatkozik, hogy magát a félelmet oszlassuk el, hanem a mögötte húzódó ok megszüntetését követeli meg tőlünk. Hatékonyabbnak bizonyulhatnak tehát az alábbi lépések, amennyiben készen állunk rá, hogy a félelem igazi okát ismerjük és szüntessük meg:

 

1. lépés

Valóságosan vagy képzeletben egy félelemkeltő szituációba juttatom magam, s hagyom, hogy teljesen hatalmába kerítsen a félelem. Szembenézek vele, „keresztülmegyek” rajta és felismerem, milyen energia húzódik meg mögötte ok formájában, amire a félelem voltaképpen fel akarja hívni a figyelmemet.

 

2. lépés

Felismervén félelmem valódi okát, megkérdezem magamtól: „Milyen lépés megtételére szólít fel e félelem? Min kell változtatnom? Mennyiben nem vagyok önmagam, s mit kell tennem, hogy egyre inkább önmagam legyek? Készen állok-e most a szükséges lépés megtételére?” Amennyiben megteszem a szükséges lépést, tapasztalni fogom, hogy félelmem megszűnik, minthogy tünetként, jelzésként nincs szükség rá többé. Csakis ekkor szűnik meg gyökerestül, valódi okával együtt a félelmem, s nem is tér vissza soha.

A félelem tehát segít beteljesíteni az élet értelmét, azaz kitágítani öntudatunkat, megszabadulni a képzetektől és képzelődéstől, hogy teljes mértékben „Itt és Most” élhessünk. Hiszen „Itt és Most” nem létezik félelem – teljesen szabadok vagyunk!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.