Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A depresszió lelki háttere

2013.05.06

 

A depresszió a legváltozatosabb formákban nyilatkozhat meg. A lehetséges változatok az ingergyengeségtől és enyhébb levertségtől kezdve a fáradtságon, alvászavarokon, szorongáson, fejfájáson, étvágytalanságon, székrekedésen és testsúlycsökkenésen át egészen a teljes érdektelenségig terjednek. A depresszióra utaló tünetek oly sokfélék és egyénileg annyira különbözők, hogy gyakran komoly nehézségekbe ütközik a biztos diagnózis, sőt nemritkán egyáltalán nem ismerik fel.

Az orvostudomány a depresszió három alapvető típusát különbözteti meg, melyek a valóságban nem határolódnak el élesen egymástól.

 

1. A fizikai állapottól függő depresszió

E típus kialakulása agyvérzésre, agyi károsodásra, agydaganatra vagy érelmeszesedésre vezethető vissza. De felléphet szívinfarktus vagy szívelégtelenség, krónikus fájdalmi állapot, vírusfertőzés vagy a hormonrendszer zavarának következményeként is. Más esetekben bizonyos gyógyszerek szedése idézi elő.

 

2. Az endogén depresszió

A depressziónak e formája, mint megnevezése is jelzi, „belülről kifelé” terjed. Gyakran már eleve fennáll az erre való hajlam, mely erős lelki megrázkódtatás hatására a felszínre tör. A beteg belső űrt érez, hangulata nyomott és apatikus. Állapotát nyomorúságosnak, nyomasztónak véli, hiányzik belőle az érzelmek átélésének képessége. Nemcsak az öröm, szeretet és érdeklődés iránt érzéketlen, de képtelen a szomorúság, düh és szánalom kinyilvánítására is. Egyáltalán nem vesz részt a körülötte zajló eseményekben.

 

3. A pszichogén depresszió

Gyakran reaktív depressziónak is nevezik, kialakulása a környezeti tényezőkre adott hibás reakcióban gyökerezik. A hibás reakciót olyan élmények váltják ki, melyekkel az illető képtelen volt megbirkózni. Minthogy nem tudja feldolgozni belső feszültségeit, egyszerűen megszakítja kapcsolatát a külvilággal. Az effajta elszigetelődés veszélye elsősorban az idős embereket fenyegeti, ha házastársuk hirtelen meghal, vagy befolyásuk és tekintélyük csökkenésével párhuzamosan depressziós állapotba kerülnek. Elég csupán kissé mellőzöttnek éreznie magát, s az ember már lehetőséget sem lát arra, hogyan adhatna életének újabb értelmet. A depresszió kialakulásának oka elsősorban mégsem az öregkorban keresendő, hanem azon képességünk hanyatlásában, hogy a megváltozott körülményekhez bölcs módon alkalmazkodjunk.

A depresszió enyhébb formában teljesen normális jelenség, amennyiben a nagyobb megterhelés időszakaiban elvétve jelentkezik. Ám ha a levertség huzamosabb ideig áll fenn s tartósan gátolja a cselekvőkészséget, meg kell találnunk a módját, hogyan állíthatnánk helyre természetes viselkedésünket, normális életritmusunkat. A depresszió leggyakoribb okai a következők:

1)                   Nehéz gyermekkor, melynek során az ember súlyos megrázkódtatásokon ment át, és kevés sikerélményben volt része. Ám az élet e „kietlen időszakain” a később megfelelő magatartással túl lehet jutni.

2)                   Elfojtott agressziók. Aki másokkal kapcsolatban – szüleivel, munkatársaival, szomszédaival vagy főnökével szemben – agresszív indulatokat táplál anélkül, hogy levezetné azokat, mivel fél, hogy nem tudja megvédeni magát és a rövidebbet húzza, az előbb-utóbb maga ellen fogja fordítani agresszív indulatát. A depresszióban szenvedő egyén tudja, hogy nem tesz meg mindent önmaga érvényre juttatása érdekében, s e tényt szorosan áthatja az az érzés, miszerint szinte semmit sem tud felmutatni és elérni.

3)                   A felelősség elhárítása. A depressziós ember tudja, hogy aktívnak kellene lennie, mégis vonakodik attól, hogy vállalja a felelősséget cselekedeteiért, sőt még arra se képes, hogy egyáltalán szembenézzen a nehézségeivel. Elismeri tulajdon vonakodását és képtelenségét, mégsem folyamodik cselekvéshez.

Akiben felmerül a gyanú, hogy netán depresszióban szenved, annak – őszintén és nyugodtan – válaszolnia kell a következő kérdésekre:

– Tényleg közömbössé váltam az érzelmek iránt?

– Létezik egyáltalán olyasmi, ami iránt valóban érdeklődöm?

– Csökkent-e vajon szellemi koncentrálókészségem, döntőképességem vagy szexuális vágyam?

– Kialakult-e bennem negatív énkép vagy önértékelési zavar?

– Jelent-e még nekem valamit az élet, vagy néha már öngyilkosságra gondolok?

– Gyakran vagy állandóan szenvedek-e alvászavarban?

Aki e kérdések többségére igenlő választ ad, joggal feltételezheti magáról, hogy valóban depresszióban szenved. Nagyon sok múlik a környezet megfelelő reagálásán, mert talán egyetlen betegségnél se követnek el annyi magatartásbeli hibát a beteggel szemben, mint éppen a depresszió esetében.

 

Semmi értelme

– rábeszélni az illetőt, hogy menjen vidám társaságba vagy szabadságra, illetve gyógykezelésre küldeni.

– hajtogatni, hogy mindez nem is olyan szörnyű, s egyébként is hamarosan el fog múlni, vagy kijelenteni, hogy ilyesmin egyszer már magunk is szerencsésen túljutottunk.

– felszólítani a depressziós egyént, hogy szedje össze, ne hagyja el magát.

– az esetleges öngyilkossági szándékot vagy erre célzó kijelentéseket nem venni komolyan.

 

Sokkal értelmesebb

– ha segítünk az illetőnek élettörténete alapos átvizsgálásában, hogy közös erővel rátaláljunk a valódi okokra.

– ha tudomására hozzuk, hogy szeretjük őt, figyelünk rá és mindig mellette állunk.

– ha higgadtan fogadjuk a beteg hangulati hullámzásait, türelmesen és tapintatosan segítjük tudati állapota rendezésében, hogy ismét egészen önmaga lehessen.

 

Foglaljuk össze

Depresszió: valami elfojtott dolog feszültségben tart, nem vagyok „önmagam”, érzelmeimet nem hagyom megnyilvánulni, valójában nem élek

A depresszió jelzi

– hogy valami nyomaszt, s egyben felszólít a nyomasztó érzés megszüntetésére. A bennem lévő feszültséget vagy én idéztem elő, mert elfojtottam valamit, vagy hagytam magamban létrejönni azáltal, hogy nem engedtem létezni igazi énemet, nem éltem, s ez most nyomaszt. Ha valamely megnyilvánulást, „kitörést” nem engedtem felszínre jutni, akkor bekövetkezik a „belső robbanás”, azaz a felgyülemlett negatív energia belül szabadul el.

– hogy mélyen elfojtottam igazi énemet, s most én is szédítő mélység szélén állok. E mélység mintegy rákényszerít, hogy a mélyére szálljak, s így megszabadítsam magamat. Benne rejlik a felszólítás, hagyjam létezni önmagam.

– hogy elnyomtam, nem fogadtam el önmagamat, nem mertem önmagam lenni, nem akartam meglátni a valóságot, nem akartam olyan lenni, amilyen valóban vagyok. Ám ha továbbra is folytatom a „szőnyeg alá söprést”, a szeméthalom csak növekszik, lassanként áthatolhatatlanná válik, s előbb-utóbb muszáj lesz szembenéznem e felhalmozódott „mocsokkal”, hogy eltávolítsam. Eközben bizonyára nagy port verek majd fel, s a zűrzavar eleinte csak fokozódni látszik.

Ez a „mocsok” megbénítja lényem egy részét, minthogy e részt hamis dolgok foglalják el. Megakadályozom magam abban, hogy létem mélyéből fakadva, teremtőleg cselekedhessem, mivel van bennem valami, amit nem kívánok megérinteni, még csak ránézni sem akarok. Életem ezáltal egyre laposabb, felületesebb lesz. Lényem mélyével veszítem el a kapcsolatot, így egyre kevesebb életerő és életöröm jut el hozzám. Hiányuk ugyanakkor erős sóvárgást ébreszt bennem, hiszen az öröm eredendően hozzám tartozik. Lassanként egyre jobban beszűkülök, fokozatosan növekszik bennem a feszültség, és képtelenné válok rá, hogy bármiféle újat befogadjak. Testi szinten mindez étvágytalansághoz és székrekedéshez vezet. Súlyomból is veszítek, minthogy egyre inkább elveszítem önmagam. „Részvétlenné” válok, hiszen nem hagyom, hogy igazi énem részt vegyen az életben. Rosszulléteim arra utalnak, hogy nem vagyok jóindulatú magammal szemben.

– Szívinfarktust vagy szívelégtelenséget élhetek át, mert nem engedem szabadon megnyilvánulni érzelmeimet. El nem sírt könnyeim depresszióként jelentkeznek.

– Az agydaganat vagy agykárosodás jelzi nekem, hogy gondolkodásom útján szüntelenül megsebzem magam.

– A krónikus lelki fájdalom arról tudósít, hogy magamnak okozok fájdalmat, amennyiben igazi énemet nem engedem létezni.

– Az agyvérzés elárulja, hogy hamis beállítottságom révén egyre inkább megbénítom magam.

– A vírusfertőzés jelzi, hogy valami hamisat fogadtam be.

– A hormonzavar bizonyítja, hogy zavar lépett fel belső háztartásomban.

– A gyógyszerek által kiváltott depresszióban felhívás rejlik: ne próbáljam meg többé elfojtani a zavaró tényezőt, hanem végre szüntessem meg.

– Az endogén depresszió arra utal, hogy az, amit oly régóta elfojtok, „belülről” sürget, mintegy kényszerít, hogy végre foglalkozzam vele és engedjem szabadon. Kitörésére többnyire lelki megterheléskor kerül sor, minthogy további megterhelésekkel már képtelen vagyok megbirkózni, hiszen szüntelen elfojtásaim révén lelkileg „csordultig teltem”. Belső űrt érzek, mert a legfontosabb hiányzik nekem – önmagam. Apatikus vagyok, mert voltaképp nem élek, nem hagyom szabadon létezni tulajdon lényemet. Nyomorultnak és levertnek érzem magam, mert egyre fokozódik belső terhem. Hiányzik belőlem az érzelemre való képesség, hiszen érzelmeimet már hosszú ideje elnyomom, nem engedem szabadon. Mivel egyre inkább akadályozom magam, eljön az a pont, mikor képtelen vagyok örömöt, kíváncsiságot, szánalmat érezni, sőt még dühömet se tudom kinyilvánítani.

– A pszichogén depresszió esetében hibás szellemi-lelki magatartást tanúsítok, így hibásan reagálok az adott környezeti tényezőkre is. Nem vagyok képes többé élményeket feldolgozni, mivel súlyos teher nyomaszt. Elvágom magam az eseményektől, minthogy befogadóképességem telített, hiszen épp elég lelki tartalom van bennem, amit először fel keltene dolgoznom.

– Időskori depresszió akkor lép fel, ha partnerem elvesztése következtében önmagamra vagyok utalva, viszont én nem önmagam vagyok. Ha házastársam az életem értelmét jelentette, ha én a „mi” részét alkottam ahelyett, hogy a „mi” lett volna az én egyik részem, akkor szükségszerűen depresszió alakul ki. Amennyiben a hatalom és tekintély alkotta életem értelmét elveszítem, szubjektíve nem marad semmim, amiért érdemes lenne élnem. Mellőzöttnek érzem magam, hiszen oly régóta elnyomtam önmagam. Újra és újra megkísérlem, hogy életemnek értelmet adjak ahelyett, hogy én lennék életem értelme. Agresszív indulataim vannak, minthogy dühöm önmagam ellen irányul. Nem szedem össze eléggé az erőmet, hiszen még önmagamért se vagyok képes megküzdeni. Túl keveset teljesítek és érek el, mert teljesítőképességem jelentős részét belső akadályok tartóztatják fel, így nem érek el annyit, amennyire akkor lennék képes, ha valóban önmagam lennék. Elhárítom a felelősséget. Bár szeretnék cselekvő módon létezni, aktivitásom jelenlegi formában csupán a hamis dolgokat erősítené meg. Megkísérlem tehát megváltoztatni a környezetemet ahelyett, hogy önmagam változnék meg.

Amit tenni kell

– Kérdezze meg önmagától: „Merem-e kifejezni, kinyilvánítani érzelmeimet, tudok-e sírni?”

– Képes-e elengedni vagy netán „visszafogja” magát? Ha igen, miért?

– Elnyomja-e önmagát (hogyan és miért)?

– Azt teszi-e, amit valóban tenni szeretne, vagy azt, amiről úgy véli, hogy tennie kell, hiszen mások elvárják Öntől?

– Megvan az az érzése, hogy valóban él?

– Büszke önmagára? Vállalja önmagát?

– Örül annak, hogy ilyen?

– Tényleg a saját életét éli?

– Érdemesnek érzi magát arra, hogy szép dolgokat éljen át?

– Képes-e lazítani, valóban élvezni az életet?

A depresszióból kivezető egyetlen út, ha valóban saját énünket éljük. Meg kell ismernünk tulajdon értékeinket és mernünk kell olyannak lenni, amilyenek valóban vagyunk. Semmi értelme, hogy elérhetetlen eszmények vonzásában éljünk vagy úgy, ahogy mások elvárják tőlünk. Ha ezt tesszük, még mélyebbre zuhanunk a depresszió örvényébe.

A valódi gyógyulás érdekében fel kell hagynunk a depresszió elleni hadakozással, ellenkezőleg: teljesen el kell merülnünk benne. Egyedül létünk legmélyén válik lehetővé, hogy szembenézzünk azzal, amit oly régóta elnyomtunk, és csakis ott tudjuk feloldozni kötelékeiből. Rendkívül fontos, hogy tudatosan foglalkozzunk azzal, ami így a felszínre került, vizsgáljuk meg és elemezzük.

Milyen gondolatok vagy agresszív indulatok merülnek fel? Mi kerül felszínre és honnan ered? Csak így leszünk képesek fényt küldeni a „szédítő mélységbe”, lényünk legmélyére, így tudjuk létünket átvilágítani, hogy ismét előtűnjék az Én, azaz akik valóban vagyunk.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.